A rendszer ellenzéke

A 21.századi szocializmusért

A rendszerváltás utáni Magyarország 25 éve

Negyed évszázad telt el azóta, hogy Magyarországon véget ért a szocializmus építésének korszaka és a rendszerváltás végbemenetelével népünk a kapitalizmus útjára lépett.

1989-ben sokan elhitték, hogy a kezdetben csak „demokratikus szocializmusként” emlegetett modellváltás, majd a később hirdetett „szociális piacgazdaság” megoldja hazánk gazdasági nehézségeit és az új rendszer rövid időn belül képes lesz az osztrák jóléthez hasonló életszínvonalat biztosítani a magyar állampolgároknak.

 Nem így történt. Mérlegre téve a kapitalizmus elmúlt 25 évének teljesítményét, biztosan kijelenthetjük: nem teljesültek a rendszerváltás demokratikus jogokról, nyugati jólétről szóló megtévesztő és csábító ígéretei. A szocializmus megbuktatását levezénylő politikai elit egy olyan rendszer alapjait rakta le, amelyet bár polgári demokráciának neveznek, mára valójában a szabadság illúziójával burkolt tőkés diktatúrává silányult. E folyamat végeredménye hazánk jelenlegi válságos állapota, melyet milliónyi honfitársunk elszegényedése, a kirívóan magas munkanélküliség, a bérből és fizetésből élők törvény által szentesített kizsákmányolása, a félelem növekedése és az  általános társadalmi-gazdasági hanyatlás jellemez.

1. Látszatdemokrácia

A demokrácia legszűkebb értelemben véve népuralmat jelent, amely a demokratikus emberi jogok érvényre juttatásával, politikai váltógazdaságot működtet, azaz a népnek szabad, egyenlő, titkos, közvetlen választások során lehetősége van leváltani a kormányt és új szereplőket megbízni az ország vezetésével. Annak ellenére, hogy Magyarország Alaptörvénye elviekben biztosítja a fenti jogokat, a gyakorlatban mindez antidemokratikusan valósul meg. Egészen a 2011-es választási törvény módosításáig az ajánlószelvények által a választópolgároknak előre ki kellett nyilvánítaniuk pártszimpátiájukat, amelyek alapján a pártok illegális módon listát készítettek a lakosság politikai preferenciájáról. A pártok gyakran a politikai nyomásgyakorlás eszközével, manipulációval és nem ritkán fenyegetéssel próbálták befolyásolni az állampolgárok döntését.

A 2010-es évben az addig kormányzó látszólag baloldali, lényegüket tekintve neoliberális kormányt, a népellenes megszorító intézkedések miatt  elementáris erővel szavazták le az állampolgárok.  Az így hatalomra jutott, a parlamenti mandátumok kétharmadát birtokló Fidesz-KDNP koalíció kísérletet tett a demokratikus intézményrendszer feletti totális ellenőrzés megszerzésére, amelynek első lépése volt Alkotmánybíróság jogkörének korlátozása, valamint az új médiatörvény által, a tömegkommunikáció pártirányítás alá vonása. Ehhez társult az állam működésének demokráciát csorbító módon való átszervezése, amelyre az erőteljes központosítás ,az alsóbb szintek hatáskörének elvonása és a mindennek következményeként fellépő káosz, anarchikus állapotok jellemeznek. A rendszerváltás után kialakult széttöredezett, állandó forráshiánnyal rendelkező helyi önkormányzatok ezáltal még inkább távolabb kerültek attól, hogy feladatukat színvonalasan, és hatékonyan ellátva a demokrácia helyi megtestesítőjeként funkcionálhassanak.

A jobboldal hatalmi törekvése a rendszer legalsó szintjét is elérte: az önkormányzatoknál és hivataloknál kiépített jobboldali dominancia  olyan függőségi viszonyt teremtett a Fidesz-KDNP helyi érdekhálózata és a lakosság között, amelyben a megfélemlített és politikai nyomás alá kerülő állampolgárok kiszolgáltatottá váltak a kormánypárti erőknek. A társadalmon eluralkodott a félelem,  a fenyegetettség érzése, miközben gátlástanul folyik a közpénzek elherdálása. Soha nem látott méreteket öltött a korrupció.

A demokrácia látszólagos, valódi demokratikus tartalmat nélkülöző voltát támasztja alá az is, hogy az országgyűlési képviselők szabad mandátummal rendelkeznek, azaz két választás között a választópolgároknak még akkor sincs lehetőségük visszahívni az általuk megválasztott képviselőt, ha az már elveszítette a választók bizalmát és méltatlanná vált mandátumára.

A politika meghatározó, befolyásos tagjainak és szervezeteinek többségét kizárólag a hataloméhség, valamint az egyéni ambíciók motiválják.  A  társadalmi haladás szolgálata, a közügyre való hivatkozás kiüresedett frázisokká, hangzatos politikai szlogenekké váltak, elveszítették valódi jelentésüket. Az ország közéletét formáló politikai elit – legyen szó a konzervatív, nemzeti-keresztény vonalról, vagy a liberális, szocialista tömörülésről - a nép felett álló elkülönült kasztot alkot, amelynek tagjai elszakadtak a társadalmi valóságtól. A szociális problémák iránti közömbösségük, határtalan hatalomvágyuk, a piacgazdaságba vetett vak hitük meggátolják őket abban, hogy az egyenlőtlenségeket csökkentését célzó politikát folytassanak.

  Ebben a polgári demokráciában a legjelentősebb tömegtájékoztató eszközök az uralkodó osztály különböző pártjaihoz kötődnek. Ezen kommunikációs csatornákon keresztül a tőkés pártok milliónyi honfitársunkat képesek manipulálni, gondolkodásukat, világképüket befolyásolni. Ezáltal sikerül megőrizni az  állampolgári bizalmat és támogatást, amely a nyilvánvaló hazugságok, a hétköznapok keserű tapasztalatai,  a pártpropaganda és a társadalmi valóság közötti égbekiáltó különbségek ellenére sem foszlik szét.

Aggodalomra ad okot, hogy a kapitalizmus agresszív, nacionalista erőinek hatalomra jutásával folyamatosan napirenden van a magyar történelem egyik legtragikusabb, legvéresebb korszakának, a Horthy-rendszernek a rehabilitálása. Igaz, hogy már a rendszerváltás antikommunista forgatagában is erőteljes kísérlet történt a Horthy-kultusz feltámasztására, ennek sikerét végül az a 2010-es kormányváltáskor elindult folyamat hozta el, amely azt a célt hivatott szolgálni, hogy a tőkés hatalom a nemzeti-keresztény eszmerendszer alapján formálja át Magyarországot és annak jogrendjét. A következmény lesújtó: hazánkban életbe lépett egy  anakronisztikus,  kirekesztő, a társadalom jelentős részének érzéseit, világnézetét sértő alaptörvény, amely a múltba repíti vissza az országot, így gátolva meg azt, hogy Magyarország felvilágosult, haladó szellemiségű és valóban demokratikus, modern állam legyen Európa szívében. Tombol a Horthy-kultusz, köztereinket, a politikai diskurzust, a szellemi-tudományos életet a horthytsa eszmeiség hatja át.

2. Dolgozó-ellenes neoliberális gazdaságpolitika

A Kádár-rendszer megdöntése után elkezdődött a piacgazdaság mechanizmusainak beindítása. Ahhoz, hogy a gazdaságban a magántulajdon aránya meghatározó arányba kerüljön és a kapitalizmus zavartalan kiépülése elől elháruljon minden akadály, első lépésként a szocialista rendszer gazdasági alapját képző, állami tulajdonban lévő nagyipart és a mezőgazdasági szövetkezeteket felszámolását kell levezényelni. Kezdetét vette tehát a privatizációs folyamat, amelyről 25 év távlatból kijelenthetjük: nem volt más, mint a közösségi vagyon felelőtlen elherdálása, szabadrablás, az újonnan létrejövő burzsoázia jólétének megalapozása, amely tisztességtelen, korrupt módon, az újkapitalizmus kedvezettjeinek, azaz jelenleg is az országot markában tartó tőkés oligarchák kezére játszották át népünk közös tulajdonát.

1991-ben életbe lépett kárpótlási törvény szétzilálta az addig világszínvonalú magyar mezőgazdaságot és olyan földbirtokszerkezetet hozott létre, amely lehetetlenné teszi az agrárszektor prosperáló működését. A nagyipar néhány korszerűtlen technológiával dolgozó, veszteséges üzeme mellett számos olyan gyár is áldozatul esett a rendszerváltó kormányok féktelen privatizációs törekvésének, amelyek kedvező adottsággal rendelkeztek ahhoz, hogy a rendszerváltás után is gazdaságos termelési tevékenységet folytassanak. Ezen üzemek túlélési esélyét rontotta az is, hogy a piacgazdaság kiépítéséhez szükséges tőke jelentős része külföldről áramlott be, amelynek viszont nem a termelés fenntartása, hanem a piacszerzés volt elsődleges célja. A gyárak sorozatos bezárásának, valamint a TSZ-ek módszeres szétverésének katasztrofális következményei lettek:a  GDP 20%-kal, az ipari termelés 35%-kal, a mezőgazdasági termelés 45%-kal esett vissza. Megszűnt 1,5-2 millió munkahely,  amelyet az elmúlt 25 év kormányainak sikertelen foglalkoztatás-javítási kísérletei során létrejött néhány tízezer új munkahely nem tud kompenzálni. 

A gazdaságra bénító hatással volt a hitelkamatok 32%-ra emelkedése, amelynek köszönhetően az államadósság rohamos mértékben növekedett. Az Antall-kormány a rendszerváltás egyik legsúlyosabb bűnét követte el, amikor semmibe véve a nemzetgazdaság alapvető érdekeit, nacionalista büszkeségből nem élt azzal a lehetőséggel, hogy a nyugati hitelezők elengedjék az államadósság egy részét.

Élő hazugsággá vált, hogy az ország eladósodottságáért a kommunisták felelnek, miközben a rekordméreteket öltő adósság immáron a tőkés kormányok dolgozó-ellenes, neoliberális politikájának egyenes következménye.

A gazdasági szerkezetváltástól remélt fellendülés elmaradt, az ország – néhány rövidebb időszakot leszámítva - nem állt növekedési pályára. Az adóterhek fokozatos növekedése versenyhátrányba szorították az újonnan létrejött kisvállalatokat, amelyek a feketegazdaságban látták talponmaradásuk egyetlen esélyét. 

A kapitalista rendszer egyre romló gazdasági teljesítménye miatt kialakult krízishelyzetet 1996-ban csak a Bokros-csomag néven elhíresült megszorító intézkedések könyörtelen véghezvitelével sikerült megoldani, amelynek minden terhét az akkor hatalmon lévő szocialista-liberális kormány a dolgozó emberekre hárította. Később, a szintén neoliberális Gyurcsány-Bajnai korszakban az Európai Unió gazdasági elvárásainak való maximális megfelelés, valamint az euro magyarországi bevezetését célzó konvergenciaprogram  jelentett súlyos csapást a dolgozó emberek számára. A reformoknak álcázott kormányzati lépések valójában nem jelentettek mást, mint az adóterhek növelését, a munkavállalók kizsákmányolásának fokozását, jogainak korlátozását, a szociális ellátórendszerből való milliárdos nagyságrendű forráskivonást, amelynek következtében elmélyültek a társadalmi egyenlőtlenségek, valamint az összeomlás határára került az ország oktatási és egészségügyi rendszere: ismét a hétköznapi emberek, bérből és fizetésből élők, nyugdíjasok, valamint a fiatalok váltak a megszorítások legnagyobb veszteseivé.

3. Elszegényedő társadalom, szociális válság

A magyar társadalom szerkezete gyökeres változáson ment keresztül az elmúlt 25 évben. A sorozatos, lakosságot sújtó megszorítások, a szociális háló radikális megnyirbálása, a kapitalista rendszer általános és természetes velejárójaként fellépő munkanélküliség, a burzsoázia további gazdagodását szolgáló igazságtalan jövedelemelosztás, valamint az aránytalan közteherviselés példátlan szociális egyenlőtlenségeket idézett elő: miközben a felső tízezer a kapitalizmus elit osztályaként növekvő jólétre, luxus életszínvonalra és gyarapodó vagyonra tehetett szert, ezzel párhuzamosan zajlott a társadalom többségének anyagi és kulturális leszakadása. Az alsó-középosztály felmorzsolódása, megállíthatatlan lecsúszása, valamint a társadalom alsó osztályainak nyomorba süllyedése szociális válságba sodorta népünk túlnyomó többségét. Négy és fél millió honfitársunk él a létminimum alatt, mélyszegénységben, ötszázezer ember szenved az éhezéstől, évente több százan halnak fagyhalált, a hajléktalanok száma több tízezerre tehető.

Miközben félmillió honfitársunk regisztrált munkanélküliként tengeti  életét, valójában több százezresre tehető azoknak a száma, akik félligálisan vagy illegálisan, embertelen és megalázó körülmények között, fekete munkából próbálják a létfenntartásukhoz szükséges javakat megszerezni. Még többen vannak azok, akik bár dolgoznak, fizetésük csupán a vegetálásra elég.

A kilátástalan életkörülmények, a munkanélküliség és az itthon való boldogulás reményének szertefoszlása 500.000 magyart kényszerített hazánk elhagyására. A Horthy-korszak szegényellenes, milliókat perifériára taszító rendszerére emlékeztető magyar kapitalizmus 25 év alatt semmissé tette azt társadalmi jólétet, amely hazánk a szocializmus fejlődést és haladást hozó évtizedeiben vívott ki.

4. Kudarcot vallott külpolitika, szuverenitását vesztett Magyarország

A Közép-Kelet Európa szocialista országaiban végbement rendszerváltó folyamatok és a Szovjetunió összeomlása alapjaiban változtatta meg a világpolitikai erőviszonyokat. A KGST, valamint a Varsói Szerződés egykori európai tagországainak egy része mára a nyugati tőkés országokat tömörítő  Európai Unió és az amerikai imperialista törekvéseket támogató NATO tagjaivá váltak.

A kapitalista III. Magyar Köztársaság első kormánya, az Antall-kabinet a rendszerváltás antikommunista légkörében megmérgezte a Szovjetunió és hazánk közötti diplomáciai-kereskedelmi kapcsolatokat, amelynek következményeként Magyarország elveszítette legnagyobb felvevőpiacát. Az új, nyugat-európai kereskedelmi partnerek viszont többnyire nem tartottak igényt a magyar termékekre, ezért iparunk jelentős része a szovjet-orosz piac elveszítése, valamint a nyugatról beáramló nem működő tőke áldozata lett.

„Az állam rossz gazda” neoliberális szemlélet jegyében megkötött privatizációs szerződések során a magyar gazdaság jelentős hányada külföldi tőkés vállalatok tulajdonába került. Olyan exportorientált gazdaságszerkezet alakult ki, amelyben a gazdaság teljesítménye indokolatlanul nagy mértékben függ a külföldi tulajdonú vállalatok üzletpolitikájától, valamint az EU piacaitól. Az ország gazdasági függőségét tovább fokozta hazánk Európai Unióhoz való csatlakozása. Az integrációban eltöltött közel 10 éves tapasztalat alapján megállapítható, hogy miként a rendszerváltás ígéretei, úgy az Európai Unióhoz fűződő reményteli várakozások is beteljesületlenek maradtak. A társadalom csupán elenyésző kisebbsége vált az integráció egyértelmű nyertesévé.

Az ország nemcsak gazdasági, hanem katonai és biztonságpolitikai szempontból is elveszítette szuverenitását. 1998-ban Magyarország úgy csatlakozott a NATO-hoz, hogy az erről szóló 1997-es népszavazás 49%-os részvételi aránnyal nem érte el az érvényességi küszöböt. Magyarország az USA csatlósaként az amerikai imperializmus kiszolgálójává vált.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg az ismerőseiddel!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter

csatlakozznf1

Facebook Twitter RSS Feed 

Íratkozzon fel hírlevelünkre!

Lájkoljon minket a facebookon!

Megmozdulások

frontoldallogo
szolidaritasialap


 

redmail